Vértesszőlős (31) Vértesszőlős

Vértesszőlősre évtizedek óta kiemelkedő nemzetiségi kulturális tevékenység jellemző. Ennek egyik megnyilvánulása az l994-ben létrehozott tájház, mely a település népi   hagyományainak legértékesebb tárgyait mutatja be. A szlovákon kívül magyar és sváb lakberendezés, viselet és háztartási eszközanyag tekinthető meg a szépen berendezett helyiségekben. A gyűjtés kezdeményezője Kutenics Mária. Ő is rendezte be a tájházat Papp Kinga restaurátorral…

Read more

Üdvözítő tiszteletére Mohl Adolf, az akkori tatai kerületi esperes szentelte fel. A vértesszőlősi plébános abban az időben Klotz Ignácz volt. A kápolna alapterülete 34 m2, 14 m magas tornyában a 38 kg-os, 36 cm átmérőjű Szent József harang lakik. A harangot 1903-ban a Csepeli Szivattyú és Gépgyárban öntötték. Rajta a “SZENT JÓZSEF KÖNYÖRÖGJ A HALDOKLÓKÉRT…

Read more

Vértesszőlős első temploma – mely egyes feltevések szerint a Szent Imre herceg utca (mai Tanács utca) felső végén álló keresztnél, más források alapján a mai községháza helyén állt – Jankovics Nepomuki János krónikája szerint 1671-ben épült. Tornyot csak később építettek hozzá, 1751-ben. A templom maradványai 1789-ben még láthatóak voltak, belső falain a szívárszerű felírással: „Ex…

Read more

A község a Tatabányát és Tatát összekötő rendkívül forgalmas 1-es főút mellett fekszik. Tatabánya 2,5 km, Tata 4,5 km távolságra található. Itt halad a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal és az M1-es autópálya is. Története: Vértesszőlős már ősidők óta lakott helynek számít. Neve az 1960-as években vált világszerte ismertté, amikor Pécsi Márton geográfus két tanítványa, Mészáros Imre és Schweitzer…

Read more